Pécsi Tudományegyetem Kutatók Éjszakája

A Kutatók Éjszakája története

A Kutatók Éjszakája (Researchers’ Night) az Európai Bizottság kezdeményezésére és támogatásával Európa szerte megrendezett tudománynépszerűsítő fesztivál. Az eseményt 2005 óta évente minden év szeptemberének negyedik péntekén rendezik. A rendezvény célja, hogy a kutatókat, kutatásokat közelebb hozza az emberekhez, bemutassa a kutatások sokszínűségét és felhívja a figyelmet arra, milyen nagy hatással vannak a mindennapi életünkre. Fontos cél az is, hogy a fiatalok számára vonzóvá tegye a kutatói karriert, így segítve a tudományos utánpótlás biztosítását. Az esemény láthatóvá teszi a kutatók munkájának társadalmi hasznosságát azáltal, hogy eredményeiket interaktív és vonzó fórumon mutatják be.

Magyarország a Kutatók Éjszakája európai programhoz 2006-ban csatlakozott, 2008-tól pedig a Pécsi Tudományegyetem (PTE) is különleges előadásokat, laborlátogatásokat, interaktív programokat szervez minden év szeptemberében. Az első években a PTE Ifjúság úti campus-án, a Természettudományi Kar vezetésével zajlottak a programok, a Bölcsészettudományi és az Egészségtudományi Kar részvételével. Az elmúlt több mint egy évtizedben a résztvevő karok sora bővült, a programok száma megsokszorozódott.

2013-ban és 2014-ben a Pécsi Tudományegyetem a Tempus Közalapítvánnyal és a Zsolnay Negyeddel együttműködve, országosan is kiemelt eseményt szervezett, így segítve a pécsi tudományos és kutatói életet láthatóvá tételét. E két évben két fő helyszíne volt a pécsi programoknak: a megszokott Ifjúság úti PTE TTK campus mellett a Zsolnay Negyed adott otthont a különleges és emlékezetes éjszakáknak, színes programokkal, érdekes látnivalókkal és máskor nem látogatható helyszínekkel vártuk a nagyközönséget.

A kutatók a hétköznapokban tapasztalható csodák mögött álló színes egyéniségek - ezt igyekszik bemutatni évről-évre a Kutatók Éjszakája. Az eseménynek továbbra is az a célja, hogy megváltoztassa a kutatókról kialakult általános képet, és minél több fiatalt győzzön meg arról, hogy érdemes a kutatói életpályát választani. A sokéves hagyománynak megfelelően minden évben kinyílnak a laborajtók, a látogatók személyesen találkozhatnak a kutatókkal, kipróbálhatják eszközeiket, találmányaikat, megismerhetik a munkájukat előadások és tudományos-szórakoztató programok keretében.

2020-ban az Európai Bizottság a járványhelyzet miatt úgy döntött, hogy idén a Kutatók Éjszakáját a megszokott szeptember végi időpont helyett egész Európában november 27-én és 28-án rendezik meg. Ennek következtében, a veszélyhelyzetnek megfelelően, a Pécsi Tudományegyetem 2020. november 27-én online formában rendezi meg az idei eseményt.

Tehát november utolsó péntekén kinyílnak a virtuális kapuk a Pécsi Tudományegyetemen!

Várjuk a Kutatók Éjszakájára a tudományok világa iránt érdeklődő kicsiket és nagyokat, fiatalokat és idősebbeket, újdonságokkal és érdekességekkel, az online tér nyújtotta lehetőségek előnyeinek kihasználásával élmény centrikus, látványos és izgalmas kalandokra.

97 program

126 szereplő

11 szervező

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.
Bővebb információk »

Rendben